Budapesti detektív történetek

Gyerekrablás 5. játék
Utolsó éjjel

A csoport tagjai gyorsan autóba ültek, és elindultak Pilisremetére. Közben szemerkélni kezdett az őszi eső, és Szentendréről induló földút egyre csúszósabb lett, de Korányi Árpád stabilan vezette a kocsit. Mindenkit baljós gondolatok gyötörtek az imént átélt szörnyűségek miatt. Lukács László prof. mintha a Kornai villa kertjében látott spirál szimbólumokat látott felvillanni az út menti sziklán.
Estére értek a faluba, ahol Vén Gergelyt a postást kérdezték meg Wisner Albert felől. Ő azt mondta, hogy Albert elköltözött Budapestre, de elmondta merre lakik özvegy édesanyja.
A házhoz a hegyoldalban áll, körülötte sűrű bozót, és egy út vezet fel a bejáratig. A házat két kutya őrizte, akik ugatni kezdtek, majd a detektívek közeledésére nekik támadtak. Szőcsék pár lövéssel leterítették az állatokat, és tovább mentek. Ekkor kinyílt az ajtó, és kilépett Wisner mama, majd felemelt egy nagy sörétes puskát, és mellkason lőtte Szőcs Mátyást. Szerencsére nem célzott túl jól, Szőcs úr nem szenvedett életveszélyes sérüléseket. A nyomozók pár lövéssel végeztek Wisner mamával, és behatoltak a házba.
Közben Albert a hátsó ajtón elmenekült a gyerekkel, és a csapat a nyomába eredt. Sikerült követni, egészen egy furcsa sziklacsoportig, ami mögött eltűnt. Kővári úr gyorsan megtalálta a barlang bejáratát, és a csapat egy kopott kőlépcsőn leereszkedett a hegy gyomrába. A lépcső végén Wisner Albertet egy nagyobb barlangteremben találták, a kezében fogta Kornai Ádámot, kétségbeesetten ütögette a falat, és ordított, hogy itt van, és ugyan nincs itt az idő, de jöjjenek most. Mikor a detektívek odaértek, teljesen összetört, átadta a gyereketKorányi úrnak, és magába zuhant.
A detektívek elkezdtek azon tűnődni, hogy mihez kezdjenek, mikor eltűnt a barlang egyik fala. Hideg kék fény töltötte be a teret, és a túloldalt két kék humanoid lényt láttak. Az egyik egy rövid díszes lándzsát fogott, a másik egy pisztolynak látszó furcsa tárgyat. A nyomozók fejében furcsa képek jelentek meg, amik közt a Kornai család tagjai szerepeltek. A lándzsát fogó lény kinyújtotta a kezét a gyerekért.
Mikor Korányi elkezdett kimenekülni a gyerekkel, a lények újabb telepatikus képet küldtek, amiben bemutatták, hogy válik a gyerekből szörnyeteg. Ez végül meggyőzte Korányi doktort és átadta a gyereket a lényeknek. Steiner Jakab megpróbálta megakadályozni, de Szőcs Mátyás visszatartotta. A kék lény átdöfte lándzsájával a gyereket, majd a földre dobta. A gyerek rángatózva átalakult valamilyen torz, embertelen abnormalitássá, közben ismét megjelenik a fal, és eltűnnek a kék lények. Steiner és Szőcs ezt már nem bírják idegekkel, és hisztérikusan kirohannak a barlangból, de többiek sincsenek teljesen maguknál.
Másnap hajnalban sikerül összegyűlnie a csapatnak a faluban. Közben megérkezik a rendőrségi erősítés, akiknek átadják Wisnert, és valamilyen hihető mesével állnak elő a történtekről.
Aztán mindannyian autóba ülnek és visszatérnek Budapestre.

View
Gyerekrablás 4. játék
Utolsó nap

A bűnbanda tanyájának, pontosabban uszályának felfedezése után a detektívek erősítésért küldtek, és várakozni kezdtek. Nem sokára Simi az utcakölyök elhagyta az uszályt, és a legközelebbi posta felé indult. Steiner Jakab a nyomába eredt, és egy csendesebb utcában elkapta. A vallatás után a gyerek átadott egy cetlit, amin egy távirat szövege volt: Wisner Albertnek Pilisremetére “Albert, átadták, mindketten visszajöhettek, Raj”. A fiút útnak eresztette azzal, hogy ne menjen vissza a hajóra, és ő feladta a táviratot.
Ezalatt megérkeztek a nyomozó csoport tagjai, de a rendőri erősítésre még várni kellett. A hosszúra nyúlt várakozás közben a banda tagok gyanút fogtak Simi eltűnése miatt, és egy csónakba kezdtek átpakolni. Kővári Gábor egy csónakot lefoglalva az evezősökkel a Dunáról közelítette meg az uszályt, és a többiek a tettesek szökésétől tartva végül Szőcs Mátyás vezetésével megrohamozták a hajót. A banda tagja azonnal lövöldözni kezdtek, amit a detektívek viszonoztak.
Ekkor hirtelen a Duna mélyéről csápok csapódtak ki, szétzúzva az uszályt sorban megragadták a kétségbeesetten menekülő gengsztereket, és szétroppantották őket. A rövid egyenlőtlen küzdelemben minden bűnöző a halálát lelte.
A sokk elmúltával a nyomozók megpróbáltak nyomokat keresni, de semmit nem találtak, csak a Dunán lebegő kizsarolt bankókat. Nem utalt arra sem jel, hogy itt tartották volna fogva a csecsemőt. A kiérkező rendőrök már csak a széttört hajót és a hullákat szemlélhették meg. Állítólag robbanás történt…

View
Gyerekrablás 3. játék
Harmadik és negyedik nap
  • Bekapcsolódik a nyomozásba Szőcs Mátyás detektív.
  • A pénz átadásának időpontjáig nem sikerült újabb lényeges információt megtudni.
  • A pénz átadásra megjelölt Körönd földalatti állomáson és környékén utólag beazonosíthatóan Bartos Rajmund és Gallatz Tamás és Hidi Károly tartózkodott megfigyelőként. Őket Korányi Árpád tartotta szemmel.
  • Mivel az adott nap új sör plakát került ki, az újabbat Gallatz Tamás bicskával szétvagdosta.
  • A pénz átadására Gant Jeromos érkezett. Neki egy gyerek adott egy levelet újabb utasításokkal.
  • A következő szerelvényre Jeromos felszállt, a szerelvény végébe ült, majd az Oktogonnál leszállt, a táskát hátrahagyva.
  • A táskát Pesti Andris vette magához, és a Vörösmarty téren leszállt. Őt Szőcs Mátyás, Steiner Jakab és még két álruhás detektív követte.
  • A 2-es villamoson Pesti kiszúrta Steinert, és a villamosról leszállva a Belváros kis utcáiban próbálta lerázni. Ez sikerült is, de a többiek a nyomában maradtak, és Steiner taxival próbálta követni.
  • Közben Korányi a többieket próbálta követni, de mikor úgy érezte felfedezték, inkább visszatért a kapitányságra.
  • Pestit követve a detektívek egy a Közraktáraknál kikötött uszályhoz jutottak, ahova megérkezett a banda többi tagja is. A detektívek rendőri erősítést kértek.
View
Gyerekrablás 2. játék
Második nap
  • Reggel a villába érkezik Gant Jeromos, aki a báróval megtalálja a visszahelyezett zsaroló levelet. Mint később kiderül Gant egy félvilági alak, aki az ügy rendezésében segédkezik a bárónak.
  • Kővári Gábort behívatja Bezegh-Huszágh Miklós főkapitány, és figyelmezteti az ügy bizalmas kezelésére, minthogy Kornai báróék igen befolyásos emberek. Ezen kívül minden támogatást megígér.
  • A helyszín nappali átjárása után beviszik a rendőrségre Leszák Olga cselédlányt.
  • A báróéktól távol besimerő vallomást tesz. Egy kellemes fiatalemberrel Tomival ismerkedett össze, akinek elmondta félelmeit a báróékkal kapcsolatban, és aggodalmait Ádám jövőjéről. Tomi később visszatért, és barátjával (akinek forradásos arca van, és bal kezéről hiányzik két ujja) megígérték, ha Olga nyitva hagyja egy este a gyerekszoba ablakát, akkor ők elviszik Ádámot egy árvaházba. Olga beleegyezett a tervbe, és a kérdéses éjszakán végre is hajtották azt.
  • Olga továbbra is azt állítja, hogy a báróék sátánimádók, de erre csak a napló, bizonyos éjszakai zajok, és a megérzései a bizonyítékai. Mindenesetre nem hajlandó visszatérni a villába, ezért Korányi Árpád egy kórházba helyezi el.
  • A rendőrségi nyilvántartás és a kertész segítségével sikerül az előző cseléd Mária családját megtalálni. Ők bejelentették a lány eltűnését, mikor a báróéktól elment, de nem tért haza. A lány húga Éva a báróékat gyanúsítja, de az anyja nem ért vele egyet. A napló vége felé leírt találkozások valószínűleg csak lázálmok lehettek.
  • Steiner Jakab este felé végigjár néhány lebujt az Olga által leírt tetteseket keresve, és megtudja, hogy a “Bartos” bandához tartoznak.
View
Gyerekrablás 1. játék
Első éjszaka
  • A nyomozó csoport tagjai Erdődi László kapitány hívására a Kornai villába mennek, ahonnan Kornai József báró és Kornai Hedvig bárónő fél éves fiát Kornai Ádámot elrabolták.
  • A gyermek 7 és 9 óra között tűnhetett el. Ekkor csak a házban lakó cseléd Leszák Olga tartózkodott a házban. Elmondása szerint a kérdéses időszakban a konyhában volt, és nem hallott semmi különöset.
  • A szülőket érthetően megviselte az eset, és abban bíztak, hogy egy szimpla zsarolásról lesz szó, amit ők a gyerek épsége érdekében a rendőrség nélkül oldanának meg. Korányi Árpád doktor úr meglátása szerint a szülők nem igazán aggódtak, inkább bosszankodtak a gyermekrablás miatt.
  • Az ablakokon és ajtókon nincs behatolásnak nyoma, de Kővári Gábor detektív két férfi csizmás nyomait fedezi fel a gyermekszoba ablaka alatt, és egy sáros létrát a kertben. A gyermekszoba ablakpárkányán ismeretlen ujjlenyomatot is talál.
  • A cseléd a kikérdezés során bevallja a nyomozóknak, hogy közreműködött a gyermekrablásban, mivel Kornai báróék ördögimádó gonosz emberek, de részleteket nem árult el, mert félt gazdáitól. További magyarázatok helyett átadja az előző cseléd, Mária naplóját.
  • Mária naplójában a kezdeti unalmas részek után, egy ördögi rituálé leírása következik, amikor a lányt a báró meztelenül kivonszolja a teliholdas éjszakába, és mintha a hold ráereszkedne a lányra. Ezt követően Mária állapotos lesz, majd világra hozza gyermekét.
  • Steiner Jakab titokban felderítette a pincét, ahol egy zárt fémajtó mögött egy titkos laboratóriumot talált. A szokásos eszközök mellett egy vésőt és egy faragott követ lelt, amire ősi kelta határt jelző szimbólumokat véstek. Lukács László hasonló köveket talál elszórva a kertben.
  • A távozás után Kővári és Steiner visszatér a villához megfigyelésre. Éjszaka semmi nem történik, de hajnalban egy fiú bedobja a gyermekrablók üzenetét. A fiút Kővári a Tabánig követi és kikérdezi, de csak annyi derül ki, hogy egy köpcös, betört orrú illető adta neki a levelet kézbesítésre.
View
Kampány háttér

1931 Budapest

A Nagy Háború és az ország trianoni megcsonkítása után Horthy Miklós kormányzósága alatt Bethlen István vezetésével végrehajtott konszolidáció kezdett beérni, mikor 1929-ben kitört a nagy gazdasági világválság. Az ipari termelés csökkent, a mezőgazdasági termékeket nehéz lett értékesíteni, a vállalkozások és gazdálkodók eladósodtak. Az embereken a csüggedés, a búskomorság vett erőt, és sokan a szélsőséges nemzetiszocialisták és kommunisták ideológiájában találtak vigaszt.

A politikai helyzet ennek ellenére stabilnak mondható. Az 1931-es választásokat ismét az 1922. óta kormányzó a konzervatív nemzeti Egységes Párt nyerte, de a válság hatására lemondott Bethlen István helyett Károlyi Gyula alakított kormányt.

View

I'm sorry, but we no longer support this web browser. Please upgrade your browser or install Chrome or Firefox to enjoy the full functionality of this site.